Szállítás és fizetés
Szállítás és fizetés módja | Szállítási alapdíj | Átadási helyek | ||
---|---|---|---|---|
Személyes átvétel | 0 Ft/db |
|
Esküvői viseletnek vásárolt, néhányszor viselt gyönyörű darab.
(a képeket az esküvői fotós készítette)
Egy kis történelem az órához:
Volt az emberiség történelmében egy olyan fényes, más értelmezésben kifejezetten sötét korszak, amikor sikerült kitalálnunk, hogy az órákat és egyéb olyan eszközöket, műszereket, például a fegyverirányzékokat vagy a vészkijáratot jelző táblákat, amelyektől elvárható volt, hogy világítsanak a sötétben, sötétben világító anyaggal vonjuk be. Logikus, nem?
A modern órák mutatóin, illetve óra- és percjelzőin leggyakrabban használatos ilyen anyagot, a luminovát, aminek svájci gyártmányú utódja a Super-LumiNova névre hallgat, csak 1993-ban fedezték fel Japánban. Ráadásul ahhoz, hogy a luminova fényt bocsásson ki, először fény kell, hogy érje (az ilyet nevezik fotolumineszcens anyagnak), az általa kibocsátott fény pedig egyre halványul, így hiába töltődik fel napközben, hajnalra már nem feltétlenül látszik rajta, hogy hány óra van.
Így a múlt század elején a választás egy jóval hatékonyabb, a Pierre és Marie Curie által nem sokkal korábban, 1898-ben felfedezett varázslatos elemre, a rádiumra (Ra) esett, ami a követelményeknek kiválóan megfelelt, ráadásul egyáltalán nem kellett fénnyel feltöltődnie ahhoz, hogy világítson, tette magától a dolgát éjjel-nappal (ezt nevezik radiolumineszcenciának).
Akkor még nem sejthettük, ma már tudjuk, hogy a rádiummal egyetlen baj van csupán, de az elég komoly: az általa kibocsátott radioaktív sugárzás szörnyű betegségeket okozhat, és könnyen halálos is lehet. Ráadásul elég sokáig, mivel a rádium felezési ideje nem kevesebb, mint 1600 év – ha Flavius Arcadius bizánci császár uralkodásának első évében, 395-ben kapott volna ajándékba egy rádiumos órát, az még ma is boldogan világítana, és persze sugározna.
Mivel az óragyártók és a nekik dolgozó munkások mit sem sejtettek a rádium potenciálisan halálos voltáról, a múlt század elejétől nyakra-főre állították elő a radioaktív anyaggal bevont mutatójú, sötétben világító órákat, emberi erővel, gondos kézimunkával. Igaz ugyan, hogy a radiolumineszcens festék feltalálójaként emlegetett, az 1906-ban az USA-ba emigrált, ukrán származású Sabin Arnold von Sochocky húsz évvel a hőstett után, 1928-ban meghalt aplasztikus anémiában, de senkinek eszébe sem jutott, hogy erről esetleg a sugárzás tehet, úgyhogy az óragyártók egymással versengve hozták ki a világítósnál világítósabb modelleket.
A neves, máig működő olasz óragyártó, a Panerai nem sokkal Sohocky után, az első világháború kellős közepén, 1916-ban szabadalmaztatta saját radioaktív pasztáját, ami cink-szulfidból, rádium-bromidból és mezotóriumból állt, és olyannyira bevált, hogy a második világháborúra már nemcsak az olasz hadsereg földön-vízben egyaránt otthonosan mozgó egységei, hanem a szövetséges Németország tengerészgyalogosai is radioaktív Panerai órákban feszítettek a fronton.
A Panerai egyik leghíresebb modellje a radioaktív csodaanyagot már a nevében is büszkén hirdető Radiomir, amit máig gyártanak, persze már rádium nélkül. (forrrás:Qubit)
Kérdések (az eladóhoz intézett kérdések és válaszok itt jelennek meg)
Licittörténet
Felhasználó | Összeg | Dátum |
---|---|---|
40000 Ft | 2023.12.07. 14:27:05 |
Top keresés, márka
1. Arany fülbevalók |
2. Eljegyzési gyűrűk |
3. Ezüst nyakláncok |
4. Faliórák |
5. Férfi karórák |
6. Karikagyűrűk |
7. Led órák |
8. Női karórák |
9. Okosórák |
10. Zsebórák |
TOP10_ADMIN_TOP_BRANDS
1. Apple Watch |
2. Breitling órák |
3. Casio órák |
4. Citizen órák |
5. Férfi karórák |
6. Michael Kors órák |
7. Rolex órák |
8. Swarowski |
9. Tissot órák |
10. Tommy Hilfiger órák |
Mutasd meg másoknak is!