|
  |
Kép beállítási segítséget kérnék LCD tévéhez., T-h..és egyéb állatfajok :-(! |
|
|
|
|
2012-07-10 12:23
|
|
|
Sziasztok! A problémám a következő, megpróbálom röviden összefoglalni. Felvevős boxom megadta magát, a hibát a szolgáltató felé bejelentettem. Egy hónapba telt, mire kijöttek, az ígért 72 óra helyett, ez idő alatt három különböző szerelő járt nálunk, szintén a szolgáltató részéről, voltak próbálkozásaik, illetve volt, hogy nem volt náluk csak másmilyen box, ami már önmagában is röhej, hiszen én részletesen elmondtam a telefonban az ügyintézőnek, hogy milyen eszköz és mi a hibája. Nagy nehezen sikerült a csere. Ezután kiderült, hogy a tévémen, ami két éve megvan és a szolgáltatónál is több éve vagyok, csak úgy szuperál, hogy két oldalt a tévén vastag csík, középen kis kockában a műsor. Felhívtam őket, az ügyintéző elismerte, hogy másmilyen boxot kaptam, mint, ami volt, de részükről mossák kezeiket, maximum ha fizetek akkor jönnek ki, mivel hiba nincs. Én egy ideig higgadtan próbáltam elmagyarázni, hogy ha Ők hoztak másmilyen boxot, az miért az én hibám, utána már kissé idegesebb voltam. Lényeg nem hajlandóak törődni a problémával, és törődjek bele, hogy a havi nem kevés összegért bizony ennyit kapok Amiben a segítséget kérném, hátha van olyan beállítás, amivel vissza tudom állítani a kép méretét, ha esetleg valaki ért hozzá és megosztaná megköszönném, jelenleg az idegbaj és a sírás között vacillálok. Tudom jól, hogy vannak nagyobb bajok az életben, de egyszerűen megőrülök attól, hogy így kell nézni a tévét ezentúl. Bármilyen ötletre vevő vagyok, és előre is köszönöm
--------------------
Timi --------------------
Gólya, gólya, hosszúláb, hol kezdődik a világ?
-A tó szélén ring a nád, ott kezdődik a világ...
Gólya, gólya, hosszúláb, hol ér véget a világ?
Ha az a tó enni ád, egy tóból áll a világ.
Zelk Zoltán
|
|
|
|
|
|
|
2012-07-10 12:47
|
|
|
IDÉZET(radinm @ 2012-07-10 13:23)  Sziasztok! A problémám a következő, megpróbálom röviden összefoglalni. Felvevős boxom megadta magát, a hibát a szolgáltató felé bejelentettem. Egy hónapba telt, mire kijöttek, az ígért 72 óra helyett, ez idő alatt három különböző szerelő járt nálunk, szintén a szolgáltató részéről, voltak próbálkozásaik, illetve volt, hogy nem volt náluk csak másmilyen box, ami már önmagában is röhej, hiszen én részletesen elmondtam a telefonban az ügyintézőnek, hogy milyen eszköz és mi a hibája. Nagy nehezen sikerült a csere. Ezután kiderült, hogy a tévémen, ami két éve megvan és a szolgáltatónál is több éve vagyok, csak úgy szuperál, hogy két oldalt a tévén vastag csík, középen kis kockában a műsor. Felhívtam őket, az ügyintéző elismerte, hogy másmilyen boxot kaptam, mint, ami volt, de részükről mossák kezeiket, maximum ha fizetek akkor jönnek ki, mivel hiba nincs. Én egy ideig higgadtan próbáltam elmagyarázni, hogy ha Ők hoztak másmilyen boxot, az miért az én hibám, utána már kissé idegesebb voltam. Lényeg nem hajlandóak törődni a problémával, és törődjek bele, hogy a havi nem kevés összegért bizony ennyit kapok Amiben a segítséget kérném, hátha van olyan beállítás, amivel vissza tudom állítani a kép méretét, ha esetleg valaki ért hozzá és megosztaná megköszönném, jelenleg az idegbaj és a sírás között vacillálok. Tudom jól, hogy vannak nagyobb bajok az életben, de egyszerűen megőrülök attól, hogy így kell nézni a tévét ezentúl. Bármilyen ötletre vevő vagyok, és előre is köszönöm  Szia! Teljesen átérzem a problémádat, hasonlókon mentem át az utóbbi időben, csak a nettel kapcsolatosan. Írásban tettél már panaszt, vagy csak telefonon mondtad el a problémádat? Szilvi
--------------------
Karikát tartó sapkás bácsival vigyázzállásban beszélgetni tilos!
|
|
|
|
|
|
|
2012-07-10 13:42
|
|
|
IDÉZET(Szilvocs @ 2012-07-10 13:47)  Szia!
Teljesen átérzem a problémádat, hasonlókon mentem át az utóbbi időben, csak a nettel kapcsolatosan.
Írásban tettél már panaszt, vagy csak telefonon mondtad el a problémádat? Szilvi Bizony, írásban tegyél panaszt! Igaz, az újabb 30 nap, de azt nem söpörhetik a szőnyeg alá. Főleg ha még a fogyasztóvédelmet is megemlíted nekik!
--------------------
Én mindenhez értek! Persze vannak dolgok, amiket még nem próbáltam.Győzd le a kísértést, hogy kiöntsd a lelkedet bárkinek is, mert utána neked is végig kell hallgatnod őt, és hidd el: te jársz rosszabbul. Hol van az ő baja érdekességben és fontosságban a tiédtől?! Moldova György
|
|
|
|
|
|
|
2012-07-11 14:35
|
|
|
IDÉZET(Szilvocs @ 2012-07-10 13:47)  Szia!
Teljesen átérzem a problémádat, hasonlókon mentem át az utóbbi időben, csak a nettel kapcsolatosan.
Írásban tettél már panaszt, vagy csak telefonon mondtad el a problémádat? Szilvi Szia! Csak telefonon, aminek az lett a végszava az ügyintéző részéről, hogy idézem "Hölgyem, törődjön bele, hogy ezentúl így fog tévézni" szerencsémre pont áramváltás volt és megszakadt a volna, épp készültem kivetkőzni önmagamból. Tegnap délután addig állítgattam, hogy sikerült megoldanom a problémát, ma délelőtt volt egy telefonom, a hármas számú szerelő hívott, hogy jön megoldani a gondom, ezek szerint mégiscsak jogos volt a panaszom Nekem volt már nettel, tévével, nem is részletezem, ahhoz itt kevés a hely
--------------------
Timi --------------------
Gólya, gólya, hosszúláb, hol kezdődik a világ?
-A tó szélén ring a nád, ott kezdődik a világ...
Gólya, gólya, hosszúláb, hol ér véget a világ?
Ha az a tó enni ád, egy tóból áll a világ.
Zelk Zoltán
|
|
|
|
|
|
|
2012-07-11 14:37
|
|
|
IDÉZET(pink_angels @ 2012-07-10 14:42)  Bizony, írásban tegyél panaszt! Igaz, az újabb 30 nap, de azt nem söpörhetik a szőnyeg alá. Főleg ha még a fogyasztóvédelmet is megemlíted nekik!  Szia! Neked is köszönöm, mondanám, hogy legközelebb, de remélem olyan nem lesz, mert már piszkosul unom, hogy havi szinten velük kell küszködjek  Egyébként anyum is ezt javasolta, úgyhogy memorizáltam
--------------------
Timi --------------------
Gólya, gólya, hosszúláb, hol kezdődik a világ?
-A tó szélén ring a nád, ott kezdődik a világ...
Gólya, gólya, hosszúláb, hol ér véget a világ?
Ha az a tó enni ád, egy tóból áll a világ.
Zelk Zoltán
|
|
|
|
|
|
|
2012-07-12 10:07
|
|
|
IDÉZET(radinm @ 2012-07-11 15:37)  Szia! Neked is köszönöm, mondanám, hogy legközelebb, de remélem olyan nem lesz, mert már piszkosul unom, hogy havi szinten velük kell küszködjek  Egyébként anyum is ezt javasolta, úgyhogy memorizáltam  Naa, szuper, de ügyes vagy, hogy megoldottad! Én is azt javaslom, hogy írásban tegyél panaszt, hogy ha máskor is lenne valami hiba (de inkább ne legyen), mert nálam dettó ugyanez volt: amíg csak telefonálgattam, addig kb. le voltam ejtve (két szerelőt is ki tudtam könyörögni ugyan, de az első közölte, hogy ő fel nem megy a padlásra körülnézni, mert ott darázs is lehet, ő meg fél tőlük - de ne aggódjak, így, látatlanban tudja, hogy nincs nálam gond, ezért fogalma sincs, hogy mi okozza azt, hogy nincs netem. A pár nap múlva érkező másik szerelő ugyan felment, de nem találta meg a probléma forrását, így semmi nem lett javítva, elképzelni sem tudta, hogy mi lehet a baj), azóta viszont, hogy írásban panaszt tettem, egyből meg tudták javítani a netemet (a harmadik szerelő, aki a levelem után jött ki, célirányosan a gyanús csatlakozót nézte, és, ahogy sejtette is, az nem volt kompatibilis az új rendszerrel, mert még a régihez készült. Annak kicserélése után taráááám! hirtelen lett netem. Ehhez kellett két hét várakozás, telefonálgatás). Az írásbeli panaszom óta időnként megkeresnek az ügyfélszolgálattól, hogy elégedett vagyok-e a szolgáltatással, minden rendben van-e. (Néha már kicsit kezd is az agyamra menni  biztos, hogy minden rendben van, mert ha nem lenne, már ott hemzsegnék náluk.) Ha ezt tudom, hogy normális rendezést csak írásbeli panaszra kapok, akkor kapásból el sem telefonálok ennyi pénzt (rengeteget költöttem idióta kapcsolási zenék és automaták hallgatására, meg arra, hogy ide-oda kapcsolgattak a különböző ügyfelesek között, mert senki se tudta, hogy mit csináljanak velem: beolvastattak ötezer féle számot innen-onnan, megnézettek hatezer csatlakozót, kihúzatták a konnektorból a modemet és visszadugatták, mindezt vagy ötször, áááá, rémes), és nem vacakolok el ennyi időt. Sutty, megy a levél, és lehet intézkedni. A csekket bezzeg nem felejtették el kiküldeni  még nem volt netem, de a szolgáltatásért fizetendő díjat már kiszámlázták. Szerencsére a következőből levonták azt az időintervallumot, amit net nélkül töltöttem, jóváírták. Legközelebb egyből a levélírással nyitok, az tuti. Sz.
--------------------
Karikát tartó sapkás bácsival vigyázzállásban beszélgetni tilos!
|
|
|
|
|
|
  |
1 felhasználó olvassa jelenleg ezt a témát (1 vendég és 0 anonim felhasználó)
0 felhasználó:
|